„Vajon baj lesz, ha hozzáérek?”
~ tanakodtam, de valójában nem is izgat, a kezem már majdnem hozzáér,
amikor zajt hallok jobbról. Ijedtemben a kristály mögé bújok és reménykedek,
hogy nem tettem semmit olyat, ami miatt engem keresnének… Bár mit is tettem
volna? Hisz azt se tudom hol vagyok… Mit tegyek? A kristályhoz nem értem, csak
az azt tartó vacakhoz, így nem is hiszem, hogy baj lesz abból, ha megyek és
keresek valakit. A hangok eltűntek, ezek szerint, aki erre járt az el is ment.
Velem szemben egy nagy boltíves ajtó tátong, arról hallottam a zajt is az
imént. Elindulok afelé, majd megtorpanok.
„Mi van, ha azt hiszik majd, hogy
betörtem? Biztos az a legjobb, ha valakit keresek? Vagy előbb inkább menjek ki
és tegyek úgy, mintha eltévedtem volna? Igen, ez jobb ötlet, azt hiszem…” Belső
vívódásom után indultam csak el újra. Amikor az ajtóhoz értem kidugtam a fejem
és szétnéztem. Mivel tiszta volt a levegő, így nyugodt szívvel indultam el. De…
Melyik ajtón menjek? A velem szemben levő falon ajtók sorakoztak, és volt egy
ajtó a folyosó végén is. Arra hivatkozva, hogy a túloldali ajtók mögött szobák
lehetnek, eliszkoltam a folyosó végéig. Ismét kikukucskáltam az ajtó mögül, egy
még több ajtós szobába (halba?) érkeztem ezúttal. Öt ajtót látok innen, de
amint beértem a terem közepére onnan összesen hét ajtót láttam, azzal együtt,
amin kijöttem. A korábbi szomorúságomnak nyoma sem volt ebben a furcsa
helyzetben, még kicsit örültem is, hogy kizökkentett a szürke hétköznapokból. A
szívem zakatolt, izgultam, hogy jó ajtót választok-e majd végül. Három ajtóhoz
lépcső vezetett, a maradék négy közül az egyiken jöttem ki. Nem tudtam, hogy
melyik a helyes, így rögtön az imént használt ajtó mellettit használtam.
Óvatosan bezártam magam mögött, és háttal nekidőltem, csukott szemekkel, nem
éreztem, hogy napsugarak cirógatnák az arcom, de reméltem, hogy csak elborult
az égbolt. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy egy élelmiszerraktárban vagyok.
Apropó élelmiszer… Kiugrik a szemem az éhségtől. Mikor is ettem? Hm… Azt nem
tudom, most mennyi lehet az idő, de ma még nem ebédeltem, attól függetlenül,
hogy David hozzánk délután egy körül jött… Fogyókúráztam a bál miatt. De ez már
nem aktuális, úgyhogy enni kéne, bármit, ami ehető, éhen halok! De most legyek
Hófehérke, egyek, igyak az ő ételükből és italukból, holott én azt se tudom,
hogy kik élnek itt? De nagyon éhes vagyok. Egy falat nem árt nekik sem, ugye?
Az asztalon volt egy egész kenyér. Épp törni szerettem volna belőle, amikor
valaki megfogta a csuklómat.
- Ohohó. Hát te meg mit képzelsz?
Betörsz és meglopsz minket?
- Te meg ki vagy? – kérdeztem a
kék hajú srácot, aki megállított. Mondjuk, ez akkor lett volna jogos kérdés, ha
ő kérdi tőlem. Közben elkezdett korogni a gyomrom, mire ő kinevetett.
- Oké, értem, hogy éhes vagy, de
nem szép dolog elvenni a másét. De furcsa ruhát viselsz! Honnan jöttél? És miért
jöttél ide be?
- Szikabárobból jöttem és
egyáltalán nem furcsa az öltözetem. És én csak eltévedtem.
- Hol van az a Szakabárob? Még
nem hallottam róla. Biztos nincs messze, ha most itt vagy.
- SZIKabárob. És Európában. –
mondtam, és a fura srác elcsodálkozva nézett rám. – Mi az?
- Azt mondod, hogy a Földről
jössz?
- Öhm… Igen. – kijelentésemre
szélesen elvigyorodott. – Most meg mi van? Hol vagyok?
- Eldarya-ban. Eel városában. –
mondta még mindig szélesen vigyorogva.
- Mi az az Eldarya?
- Olyan, mint neked a Föld.
- Egy bolygó?
- Egy világ. Egy teljesen más
világ, ahol tündérek élnek.
- Fantasztikus, a mesék világába
csöppentem.
- Ez így nem teljesen igaz. Még
az sem pontos megfogalmazás, amit én mondtam. Tudod… - kezdett volna bele
monológjába, de valaki berontott a helyiségbe.
- Eza! Figyelj csak! – egy fekete
hajú, David-re iszonyatosan hasonlító srác lépett be az ajtón. – Ó, ki ez a
csinos hölgy? – perverz vigyora nem volt túl bizalomgerjesztő.
- Nos, ő itt… A nevét nem tudom,
de a Földről jött.
- Földi lányka, ha? Hm… Mondd,
csak cica, hogy hívnak?
- Nem vagyok cica. Christina
vagyok.
- Üdvözletem Christina! Én Nevra
vagyok. – hajolt meg előttem. A kezemet megfogta és megpuszilta, mint egy
lovag. Micsoda úriember. Legalább a nevemet megkérdezte. – Elf-barátunkat pedig
Ezarel-nek hívják, ha nem mutatkozott volna be. Nem túl udvarias.
- Mit akarsz te vérszívó?
- Nos, hegyesfülű barátom, megoldottam
a rejtélyt. Egy kölyök volt a konyhai tolvaj, az anyja beteg, legalábbis
állítása szerint, apja pedig nincsen már neki.
- Eel-ben laknak?
- Igen.
- Akkor bajuk nem lesz, ha
visszaadják a kenyeret.
- Khm… -köhécseltem, mert
megfeledkeztek arról, hogy én is ott vagyok.
- Vele meg mit csináljunk? –
kérdezte a kékfejű.
- Miiko-val találkozott már?
- Nem hiszem. – tipikus. Ott
vagyok, tudok válaszolni a kérdéseikre, de ők ketten megbeszélik előttem.
Jellemző.
- Akkor vigyük el hozzá.
- Igen, az lesz a legjobb. Na,
gyere.
- Rendben.
Visszamentünk abba a
kristályhegyes terembe, ahol „megjelentem”. A köpcös perverz „Miiko”-t szólította
többször is, és nem sokkal később egy rókanő (?) lépett elő.
- Mondjad, Nevra, de igyekezz.
Rengeteg dolgom van most. – a rókafülekkel és több rókafarokkal rendelkező
hölgy terheltnek és ingerültnek tűnt. Rám nézett és dühödten kifújta a levegőt.
– Ki ez a lány?
- Miiko. – az elf vette át a
szót. – Ő itt Christina, ő egy ember, a Földről érkezett.
- És?
- Nos, az élelmiszerraktárban
találtam rá és azt állítja, hogy eltévedt.
- Nem hinném Christina, hogy zárt
helyre hozott volna bármi is a Földről. Az élelmiszerraktárba kerültél? – Miiko
arckifejezése nem tetszett. Ha tudna, tutira kinyírna a szemével.
- Nem, hanem ide. – mutattam a
kristályra. – Ebben a teremben találtam magam, miután az erdőben sétáltam és a
tökéletes kört alkotó gombák közé ültem…
- Ide hozott a boszorkánykör?! –
illetődött meg. – De hát az meg hogy lehet? Az csak az erdőbe vihet, legutóbbi
információim szerint.
- Nem tudom. Honnan is tudhatnám?
Azt se tudtam, hogy ilyen létezik.
- Értem. Jamon! – kiáltott egyet,
amikor egy nagytermetű szörny (?) lépett mögé.
- Igen, Miiko?
- Kísérd Christina-t egy cellába
légy szíves. Majd foglalkozunk vele, ha lesz rá időnk.
- Mi?! – háborodtam fel.
- Bocsi aranyom, de nálunk ez a
szabály. Jamon, siess!
- Christina jönni?
- Nem. Én nem akarok börtönbe
kerülni! Azt se tudom hol vagyok, vagy hogy miért vagyok itt!
- Ha Christina nem jönni, akkor
Jamon elhúz börtön. – mondta és megmarkolta a kezem. – Jönni.
- Nee. Nem akarok.
- Miiko azt mondta, hogy menni
cella. Gyere.
Végül megadtam magam, így Jamon
annyira nem tudott rángatni. Végig mentünk a folyosón és a hét ajtós teremig
mentünk, majd a szemben levő ajtón mentünk le jónéhány csigalépcsőn. Végül egy
cellába belökött és be is zárta az ajtaját. A földre estem és elkezdtem dörzsölni
a csuklómat, ahol megszorongatott a nagydarab fickó.
- Maradni.
- Jamon! – odamentem a rácsokhoz
és megmarkoltam azokat. – Meddig kell itt maradnom?
- Jamon csak csinál, amit Miiko
mond. – nagyszerű, ha azon a rókán múlik, itt fogok kinyiffanni.
- Megkérded Miiko-t a nevemben?
- Jamon nem lenni postás!
- Kérlek! – kétségbeesetten
néztem rá, már készen álltam arra, hogy térden állva könyörögjek, amikor Jamon
megszánást mutatott felém.
- Na jó. Ha Christina nyugton
lenni, Jamon megkérdi Miiko.
- Köszönöm!
- Jamon szeret segíteni.
Ezzel Jamon sarkon fordul és
elmegy. Megkönnyebbültem egy kicsit, hogy Jamon segít nekem. Levetem magam a
padlóra és körbe nézek a börtönben. A cellában semmi nincs, átellenben a
helyemmel egy zöld mocsár (?) található. Mindenütt azokat az átkozott gombákat
látom, amik idejuttattak engem. Eszembe jutott néhány emlékkép a David-del
töltött napjaim közül, például amikor egyszer otthon együtt lazsáltunk, popcornt
ettünk és valami horrort néztünk, de végig röhögtünk, mert én félek az ilyen
filmektől, ő pedig ezért kihumorizálta a filmet és még most is nevetek, ha
azokat a jeleneteket meglátom. David előszeretettel gúnyolódott rajtam, amikor
horrorról volt szó. És most pont egy horrorfilmben érzem magam, biztosan
megpróbálna megvigasztalni, és viccelődne, hogy milyen beszari vagyok.
Az a láp vagy mi a fene nem túl
bizalomgerjesztő, az egyszer biztos. Olyan, mintha több szörnyeteg várna arra,
hogy onnan kiugorva rám támadjanak. Szerencsére
nem sokáig voltam egyedül, hallom is Jamon lépteit. De nem is biztos, hogy ő
jön, mert szerintem nagytermetű barátom sokkal jobban trappol ennél. Mindegy,
lehet, hogy csak velem van a baj.
Legnagyobb meglepetésemre jól
ítéltem meg az imént. Nem Jamon jelent meg a csigalépcső alján, hanem egy
magas, izmos férfi, hosszú, fehér hajkoronával. Igazából így belegondolva, se
Jamon, se ez a fickó nem tűnnek tündéreknek… Pedig El…da…rya (?) nem más, mint
a tündérek otthona. Lehet, hogy rosszul fogalmazott a kékség.
- Nahát, te meg ki vagy? –
kérdezte kedvesen.
- Christina vagyok. Ember. A
Földről. Egy boszorkánykör a kristályhegy termébe varázsolt.
- Ó, értem. Én Valkyon. Ez
furcsa. A boszorkánykör nem küldött még senkit se a Kristályterembe. Miért vagy
itt? Miiko rendelt ide?
- Igen. Nem rég kértem meg
Jamon-t, hogy segítsen mielőbb kijutni innen.
- Értem. Sok sikert hozzá. Azért
itt lenni nem valami leányálom.
- És te miért jöttél le ide? Nem
nagy a forgalma a börtönnek.
- Csak meg akartam bizonyosodni
arról, hogy tényleg van-e itt valaki. Ezarel mondta.
- Ezarel? A fekete hajú
„vérszívó” vagy a kék hajú elf?
- Az elf. – nézett szúrós
szemekkel.
- Bocsánat, de tudod nagyszerűen
megjegyzem az emberek arcát, de rémes a név memóriám. És ez minden értelemben
igaz, nem bírom megjegyezni az új neveket, és nem tudom a neveket arcokhoz
kapcsolni, csak jó sok idő elteltével. Kábé egy hét és megjegyzem.
- Szerintem nem fog annyi
kelleni. Ha Jamon nevét ennyi idő alatt megtanultad, akkor biztos nem kell sok
idő ahhoz, hogy minket is megjegyezz! – mosolygott kedvesen.
- Dehogynem.
- Christina! – Jamon hangját
hallottuk. A fehérhajú elhátrált a ketrectől, még egyszer rám mosolygott és
elindult a lépcsők felé. – Ó, Valkyon, Nevra keresni.
- Köszönöm Jamon, hogy szóltál!
- Nem tenni semmit. Christina!
Miiko hív.
- Tényleg?
Sziasztok! :) Örülök, hogy itt vagytok és tetszik nektek ez a történet. :) Köszönöm az új fejlecet Nati Szotek-nek! :) Ha szeretnétek, akkor csatlakozzatok a Facebook csoportomba, ahová elöszőr töltöm fel a friss részeket! :) (Amennyiben megugrana a létszám, még spoilereket is teszek közzé! ;)) Hamarosan jelentkezek! :)
xoxo
Kriszta:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése